Jobb fotókat akarok!





 

„Az első 10 000 képed a legrosszabb.”
Henri Cartier-Bresson


... és én teljesen egyetértek vele.  Úgy gondolom, hogy a képalkotást meg kell tanulni. Nem tartom magam fotósnak egyáltalán. Pláne azért, mert volt szerencsém olyan Középiskolában, olyan osztályban, olyan tanulók között (Fotográfia szakon), autentikus művészeti környezetben tanulni, akiknek végül tényleg ez lett a szakmája... Az egyetlen amivel büszkélkedhetem, hogy egyáltalán felvettek a szakra. De nem végeztem el. Ellentétben velük. Tehát a fotós, mint művész, vagy mint szakember, számomra ott kezdődik, ahol ők vannak. Hol vagyok én attól? Sehol. 
Ugyanakkor a fotóimra reagáló visszajelzések miatt úgy gondoltam, hogy leírom a saját tapasztalataimat és gondolataimat. Hátha másoknak is segít, vagy erőt ad...

Mindaddig míg meg nem született a lányom, nem igazán érdekeltek a "profi képek". Mi sem bizonyítja jobban, mint amit fentebb említettem. Nem végeztem el a fotó szakot. :)  Viszont mikor anyuka lettem, hajtott a vágy, hogy minél több képet fotózzak a kis csemetémről. Egy kompakt kis géppel igyekeztem minél többet "lőni", mert a véletlenre bíztam, hogy lesz-e jó kép?! Nagyon sok jó képet akartam!!!! De dacára annak, hogy százával kattintottam, alig maradt olyan kép amivel kezdeni is tudtam valamit. Persze az emlék akkor is emlék ha nem profik a képek, és a véletlenek folytán születtek azért jók is. Viszont ennél mindig többet akartam... Néztem a külföldi anyukákat, hogy milyen szuper élménydús, és élvezhető fotó repertoárt készítenek a gyerekeikről és én is olyanra vágytam. Azt akartam, hogy élménykatarzis legyen a mi családi fotóalbumunk is... A saját gyerekeimet is látni akartam csodaszép fotókon. De azt is tudtam, hogy nem beállított profi fotókra vágyom, hanem igazi életképekre! Pillanatokra, amik csak a miénk! Amit csak az avatott anyai szem képes látni. A felhőtlen mosolyokat, a bensőséges pillanatokat.

Felső kép: Sony kompakt fényképezőgép
Alsó kép: Canon 550D fényképezőgép


Ma már sok ismerősöm szokta dicsérni a fotóimat. Ami nagyon jó érzés, és büszkeséggel tölt el. Főleg, ha a család, vagy a gyerekek örülnek nekik. De azt is tudom, hogy mennyi elrontott kép áll mögötte. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy bőven 6 nullás számokról beszélhetünk. :)
Pont a saját példám miatt, azt gondolom, hogy a fotózás tanulható. Lehet, hogy valakinek több készsége van hozzá. Esetleg ösztönszerű a kompozíciós érzéke, vagy eleve jól ért a gépekhez és így hamar megtanulja a beállításokat. Mindegy, hogy milyen alapvető képességekkel bír a kezdő fotós. A lényeg, hogy fotózzon! A több száz elrontott képpel a jövőbeli sikeres képalkotást szolgálja mindenki.


Mindkét képet az Iphone telefonommal fotóztam

Nem gondolom, hogy a drágább masina a kulcsa a jobb képeknek, ahogy mindenki gondolja. Bár kétségtelenül jobb képeket lehet vele készíteni. De a gép csak egy eszköz, attól még nem lesznek igazán jók a képek. Ahhoz, hogy igazán jó képek legyenek. Kell mögé a FOTÓS!  
Véleményem szerint, ezt a pár dolgot kell megtanulni/kitapasztalni a fotósnak, hogy gépcsere nélkül is klasszisokkal jobb fotót tudjon készíteni:
Szeretnék nagyobb figyelmet szánni a témának és a felsorolt témakörökben boncolgatni az utat, ami a jobb fotókat szolgálja. Mesélek arról, hogy én milyen fázisokon mentem keresztül. Milyen tapasztalatokat szereztem. Kik inspiráltak? ...stb. Azt remélem, hogy segíteni tudok azoknak az olvasóimnak, akik szintén jobb fotókat akarnak. :)

Az eddig megjelent cikkeimet a képre kattintva éred el a témában.

http://noemimounier.blogspot.hu/2015/10/jobb-fotokat-akarok-sajat-stilus.html
PERSPEKTÍVA

Nincsenek megjegyzések :

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

top social